Olyan jó neked… te tudod magad szeretni!

Tényleg jó nekem! Vagy legalábbis általában jó. Az önbizalom, meg az önelfogadás nem magától jön. Van, amikor nekem is több van belőle, de vannak esetek, amikor kevesebb. Viszont az biztos, hogy sose nézek magamra haraggal, megvetéssel, vagy félelemmel, hogy mi lesz, ha mások így nem fogadnak el, ha nem kellek senkinek. Nem akarok tökéletes lenni! Nem mérem magam a címlaplányokhoz, nem keresek fals igazolást a női mivoltomra és legfőbbképpen nem kérek bocsánatot azért ami, és aki vagyok.

Ki merem mondani, hogy kövér vagyok, és nem szégyellem magam érte. Nem gondolom magamról, hogy ne lennék szép, vagy vonzó. Észreveszem, ha valakinek megtetszem, meg azt is, ha nem, de abból nem csinálok nagy ügyet, mert következetes híve vagyok az ízlések és pofonok elgondolásnak.

Elfogadom, ha bókolnak, még ha közben elpirulok is. Néha esetlenül ugyan, de flörtölni is tudok. Ruganyosabb lesz a léptem, ha megdicsérnek. Elhiszem, ha azt mondják, hogy jó a stílusom, hogy csini vagyok, vagy, hogy szép az arcom.

Reggelente néha elégedetlen vagyok, de csak az átlagos női dolgok miatt, mint például, hogy éjszaka megmagyarázhatatlan módon bezsírosodott a hajam, kijött egy pattanásom, vagy valami nem stimmel a kiválasztott szettemben, nem pedig azért mert 100+ vigyorog rám vissza a tükörben.

Látom, hogy vastag a lábam, meg, hogy olyan a vádlim, mint egy sokat tapasztalt focistának, mégsem burkolom magam a dög melegben sötét nadrágokba. Ha felveszek egy szép ruhát, akkor örülök magamnak. A túlsúlyom ellenére is azt gondolom, hogy lehetek csinos. Talán nem az átlag felfogás szerint, de a sajátom alapján igen.

Nem csinálok nagy ügyet abból, ha valami nem áll jól. Tudok magamon nevetni, viccet csinálni abból, ha egy ruhában úgy nézek ki, mint egy töltött galamb, vagy egy klasszikus konyhás néni. Sőt hajlandó vagyok elhúzni a próbafülke függönyét, hogy a barátaimmal együtt nevessünk egy jót.

Merek nyilvános helyeken enni, mert tudom, hogy nekem is táplálkoznom kell, és ha valakinek ez nem tetszik, mert hát kövér emberként koplalnom kellene, nos, az finoman szólva sem érdekel.

Imádok bulizni, táncolni, hatalmas tömegben ugrálni. Nem izgat, ha közben leizzadok, sőt az sem bánt, ha egy-két 18 éves „Party Matyi” ferde szemmel méreget a miniszoknyás lányok falkájában.

Igyekszem kompromisszummentesen élni, és ez igazából nem is nagy szám. Néhány éve még az lett volna, de ma már más a helyzet, mert normál szintre került az önbizalmam és sok mindent helyreraktam a fejemben.

Nem vagyok átlagos, de átlag, önmagával hellyel-közzel békében lévő nő önbecsülésével és szeretetével tudok magamra nézni. Szerintem ez mindenkinek kijár súlytól függetlenül! Csak meg kell dolgozni érte. Sokszor mondjuk, hogy a túlsúlyos embereknek rengeteg külső támadással kell szembenézniük, ez igaz is, mégis a legnagyobb csatát minden plusz kilókkal küszködő ember önmagával vívja meg.

Sokan írtok nekem facebookon, akár a blogomon keresztül, akár a személyes profilomon. Bár más-más dologgal kerestek meg, az mégis minden levélben közös, hogy nehezen fogadjátok el önmagatokat.

Lehet, ez egy kicsit furcsán hangzik, de minden levélírómnak le szoktam csekkolni a profilját, egész egyszerűen azért, mert kíváncsi vagyok, hogy mire fel a levelekben érezhető nagy búslakodás. Aztán mindig csodálkozok, mert bizony tök jó csajok írnak nekem. Szép, kedves, igényes lányok, akiken ugyan van egy kis plusz, de attól még igenis csinosak. Csak nem hiszik el magukról, hogy jó nők.

És igazából én is mondhatok akármit, lehetek bíztató, ajánlhatok önbizalom fejlesztő módszereket, hízeleghetek, vagy a „kemény szeretet” jegyében megpróbálhatok másokat kilendíteni abból a boldogtalan állapotból, amibe megrekedtek. Mindez mégsem működik, ha a fogadó oldal hiányzik. Ha nem hiszitek el, amit írok, ha ti vagytok a kivételek, akiknek nem jár az önbizalom, akik nem lehetnek vonzóak, akiknek nem szabad büszkének lenni, akkor minden vigasztaló szó falra hányt borsó.

Persze nem egyszerű dolog ez. Nekem is sok idő kellett, hogy az előbb leírtak igazak legyenek rám. Mikor 8-9 hónapja elkezdetem blogolni már jó úton jártam, de még közel sem tartottam ott önmagam szeretetében, mint most. Kell egy kattanás, amikor az ember agya elkezd átállni, amikor elkezdi másként látni a dolgokat, aztán sok kicsi lépés, apró győzelmek, nagyobb vagy kisebb felismerések kellenek ahhoz, hogy eljusson egy magasabb szintű önbecsülés felé.

A kattanásra nincs recept! Sajnos nincs, vagy legalábbis nem tudok róla. Az biztos, hogy nekem az segített sokat, hogy felfedeztem azt a hatalmas nemzetközi, és ugyan jelentősen kisebb, de nagyon lelkes hazai plus size közösséget, ami rengeteg hozzám hasonló, azonos nehézségekkel küzdő hölgyeket tömörít. Sokat jelentett, amikor rájöttem, hogy nem vagyok egyedül, vagy az, amikor láttam, hogy milyen trendik, csinosak és vidámak lehetnek a kerekded csajok. Elkezdtem másként nézni magamra, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy egy más, boldogabb világ nyílt meg előttem.

Nektek is hasonló felfedezéseket és sikeres csatákat kívánok, mert az egészséges önbecsülés mindenkinek jár!

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s