Csodaszép hazugságok

Sokszor elgondolkozom rajta, hogy kell-e nekünk, embereknek a valóság. Persze gyakran hallom, hogy „számomra a legfontosabb az őszinteség”, „értékelem az őszinteséged”, „a jó kapcsolat kulcsa az őszinteség”… Elhiszem, hogy ezeket még komolyan is gondoljuk. Sőt az élet bizonyos területén tényleg igényeljük az őszinteséget, de van egy pont, ahonnan a valóság már túl snassz az emberek egy jelentős részének.

Ez nem egy-egy egyén szegénységi bizonyítványát állítja ki, sokkal inkább a társadalmunkét. Évek óta a marketing területén dolgozom, így nem kellene, hogy zavarjon az a már örök érvényű igazságnak számító dogma, hogy mindennek kell egy előnyös csomagolás, egy kis cukormáz, egy jól csengő ígéret, vagy egy felhájpolt életérzés.

Hogy akarják eladni a gyorsétterem láncok a hamburgert? Azon túl, hogy sok esetben személyes üzenetet csatolnak az ételhez – amivel egyet is tudok érteni – a plakátok, meg a reklámfilmek alapeleme egy csillogó tetejű, szezámmagban gazdag hatalmas buci, amiben roppanós friss saláta, aranyló sajt, és gusztusos marhahús csücsül. Az ember szájában összefut a nyál a reklámok hatására. Aztán bemegyünk a gyorsétterembe, a plakátokon megint ott vigyorognak a mesterien lefotózott hambik, már szinte a rendelés előtt érezzük a szánkban a mennyei manna ízét, rendelünk, pár percet ácsorgunk, megkapjuk az ételt, aztán az asztalhoz ülve, amikor kicsomagoljuk a várva várt hamburgert, beüt a valóság. A zsemle szottyadt, vékony, és még a szezámmag sem csillog úgy, mint a képen, a beígért nagy szelet saláta helyett csak egy-két vékony összetöppedt zöld csík tapad az apró húspogácsánk tetején, a sajt pedig kritikán aluli.

Ilyen az élet ábrázolása is. A photoshop, sztárfodrászokkal és sminkesekkel megtámogatott hírességek… Ez csak a jéghegy csúcsa. Az önámítás lassan a professzionális környezetből és a magazinok címlapjairól bekúszott a blogok, a vlogok és a közösségi média használók világába. Hány olyan blogot és vlogot láttam már, ahol a képeken vagy videókban szereplő lányok irreálisan ábrázolták a valóságot.

A „kedvencem” egy olyan videó volt, ahol a vlogger a reggeli rutinját akarta bemutatni, mindezt úgy, hogy egy műtermi környezetbe beillő tökéletes hálószobában, egy gondosan bevetett ágyból profi sminkkel és előre belőtt frizurával pattant ki, majd miután a makulátlanul ragyogó konyhájában elfogyasztotta a fitnesz reggelijét, szó szerint egy pörgéssel öltözött át a selyem pizsamájából a trendi rucijába.

Iszonyatosan felidegesítettem magam ezen a videón. Nem irigy voltam. Báááár, ha belegondolok, akkor én is szeretnék reggel csipamentesen, csillogó loknikkal kelni, na meg az sem lenne hátrány, ha a szokásos reggeli szekrénytúrás helyett egy apró pörgéssel-forgással tökéletes öltözetet tudnék magamra varázsolni.

De viccet félretéve, nekem csak annyi a bajom ezekkel a videókkal, meg az irreális életet ábrázoló képekkel, hogy még ha tudjuk is, hogy ezek nem valósak, mégis azt a benyomást keltik, hogy valaki számára ez az élet elérhető. Aztán egy olyan valami után vágyódunk, meg olyasmit próbálunk imitálni, aminek a valósághoz annyi köze van, mint nekem a maraton futáshoz.

Szóval szerintem, ha valami irrealitást láttok, akkor jusson eszetekbe, hogy minden csillogó, vastag tésztájú hamburger mögött egy kicsit szottyadtabb, töppedtebb és ízetlenebb valóság áll.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s