A boldogság nyomában 2. rész

Amikor költözni kell

Otthon centrikus vagyok, egy igazi fészekrakó, aki folyamatosan szépíti és építi a kis lakását. A „Mindenhol jó, de legjobb otthon!” mottó akár tőlem is származhatna. Emellett nagyon nehezen kezelem a változásokat. Ha pedig a változás az otthonomat érinti, na, akkor ott már komoly baj van.

Így nem kis félelemmel indultam neki a mostani költözésemnek. Ráadásul most nem csak lakást, de várost is váltottam, ami újabb dilemmákat vetett fel. A cikksorozat előző részében említettem, hogy egy szuper munkalehetőséget kaptam. Az egyedüli bibi ott volt a történetben, hogy ez a lehetőség a szülővárosomban, Hajdúnánáson adódott.

Már egy ideje fontolgattam, hogy elmegyek Debrecenből. Évekig ez a város volt az otthonom, de ilyen-olyan személyes okokból kifolyólag már nem éreztem magam jól ott. Menekülni akartam, csak azt nem tudtam, hogy mégis hova menjek. Budapest nem igazán vonzott, őszintén szólva szerintem nem nekem való a főváros. Külföldre már szívesebben mentem volna, mert imádok utazni. Találtam is egy jól hangzó munkalehetőséget, ahol bekerültem a végső kiválasztási folyamatban, de valaki jobbnak bizonyult nálam, így elestem a munkától. Aztán jött a hajdúnánási lehetőség, és valahogy ez mindent eldöntött.

Csak hát ilyenkor felmerül az emberben a kérdés, hogy a visszaköltözés az nem hátralépés is egyben. Feladni egy nagyobb város kényelmét és lehetőségeit egy kisebb közösségért nem butaság? Ezeket a kérdéseket csak magamban tettem fel egy ideig, és nem adtam hangot a félelmeimnek. Aztán az egyik rokonom kimondta azt, ami miatt már egy ideje rágódtam. Feltette azt a bizonyos visszalépéses kérdést. Nekem pedig muszáj volt válaszolnom.

Ahogy átgondoltam a dolgot, rájöttem, hogy nem vissza, hanem előre léptem. Ugyan nem nagyot, de egy kicsit léptem a boldogabb élet felé. Igen, le kell mondanom a kedvenc kávézóimról, nem lesznek karnyújtásnyira tőlem a szórakozóhelyek, meg a bevásárlóközpontok, de ez mégsem akkor áldozat. 45 kilométer. Ennyi a távolság, amit át kell szelnem, hogy újra Debrecenben legyek. Ez pedig nem áthidalhatatlan. Ráadásul a szülővárosom sem kis város, itt is megvan minden, amire szükségem lehet. Mindez pedig párosul egy olyan remek munkalehetőséggel, amilyet tudom, hogy Debrecenben nem találtam volna.

Végül, de nem utolsó sorban végre teljesül egy régi nagy álmom. Egyedül élhetek. Mindig valaki mással laktam. Szülők, lakótársak, barátok. Egymást váltották az életemben ez emberek, akikhez alkalmazkodnom kellett. Most viszont ki tudtunk alakítani egy kis kuckót nekem, ahol megkezdhetem az életem egy újabb fejezetét.

Szóval úgy gondolom, hogy a hátralépés nem mindig egyenlő a visszalépéssel. Amikor valahonnan ki kell tolatnunk, akkor is előfordul, hogy hátrafelé kell mennünk, hogy azután előre tudjunk haladni.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s