Eszement diéták?

Kevés olyan ember van, aki az élete egy pontján – vagy akár számtalan pontján – ne mondaná azt, hogy „Én most aztán lefogyok, bassza meg”. Nálam is volt már sok ilyen pont, rengeteg diétát kipróbáltam már, a sikerrátám pedig egészen változatos volt. Előfordult, hogy egész sok súlytól sikerült megszabadulnom, de arra is volt példa, hogy 2 dekát alig tudtam leadni. Szerintem a fogyás nem csak magától a diéta jellegétől, de a hozzáállástól is függ, így ha nem sikerült fogynom, akkor nem a fogyókúrás tanácsokat kezdtem el automatikusan támadni. Ugyanakkor azt el kell ismerni, hogy nem minden módszer működik, vagy legalábbis nem mindenkinél. Ezért is nagyon fontos, hogy jól megfontoljuk, milyen diétát választunk, ha már rászánjuk magunkat egy ilyen nagy kihívásra. Az internet nyüzsög a különböző diétás tippektől, vannak egészen furcsa módszerek, amelyek mégis működnek, de az is gyakran előfordul, hogy sületlenségekkel találkozunk. Sokszor nehéz különbséget tenni az eszement diéták és a valóban hasznos trükkök között. Ebben a bejegyzésben néhány olyan furcsa fogyókúrás tippet szeretnék megosztani veletek, amiktől személy szerint dobtam egy Flipper delfinével vetekedő hátast. Egyik módszer hatékonyságát sem tudom megcáfolni, viszont nem hiszem, hogy erre a cikkre alapozva kellene bárkinek is beleugrania a következő diétájába.

1. Szagolgass


Egy 3000 fős kísérlet keretében chicago-i tudósok azt állapították meg, hogy azok az emberek, akik naponta több alkalommal szagolgattak valamilyen élelmiszert – például almát, banánt – kevésbé érezték magukat éhesnek, és így több súlytól tudtak megszabadulni. A szagolgatás célja az, hogy ember becsapja saját magát, ugyanis ha valamit sokszor megszagolunk, akkor az agyunk azt feltételezi, hogy ettünk is.


Háááát…én nem tudom. Lehet, hogy az agyam még el is hiszi, hogy ettem, de a gyomromnak tuti nem tudnám bemagyarázni, hogy az az alma nem csak jó illatú, de finom is volt.

2. Gúzsba kötve

il_fullxfull.338247851

A következő fogyi tipp Franciaországból származik. Állítólag sok francia nő kötöz vékony szalagot a hasára, ami azért nagyon hasznos, mert ha például elmennek valahova enni, akkor van egy láthatatlan figyelmeztetőjük, ami arra inti őket, hogy kevesebbet egyenek.
Furcsa módszer az biztos, de talán nem akkora hülyeség. Szalag nélkül ugyan, de nemrég szándékomon kívül én is kipróbáltam a módszert. Vettem magamnak egy Ulla Popken nadrágot, ami ugyan kicsit szűk rám, de nagyon jó ára volt, így nem hagyhattam a boltban, meg hát amúgy is nagyon csinos darab, csak ülni nem nagyon kényelmes benne. Aztán a vásárlás után pár nappal hirtelen jött egy vacsora meghívás, én meg a nagy sietségemben ezt a nadrágot kaptam fel. Képzelhetitek… a desszertet már kissé eltorzult arccal utasítottam vissza.

3. Vaníliás gyertya


Ha már a desszertnél járunk, akkor itt egy tipp az édesség iránti vágyódás csökkentésére. Vannak, akik úgy tartják, hogy ha a vacsora után vanília illatú gyertyát gyújtunk, akkor kisebb az esélye, hogy desszertet is akarunk majd enni.

4. Kék szín az éhség ellen

Az étvágy csökkentésének másik módszere az, ha az étkezések közben sok kék színű dologgal vesszük magunkat körbe. Állítólag az éttermekben is azért találkozhatunk viszonylag ritkán a kék színnel, mert rossz az üzletnek.

5. Reggelire banánt

Japánban nagy port kavart a banán diéta elképzelése. Olyannyira, hogy az országnak növelnie kellett a banán importot a túlzott kereslet miatt. Egy japán gyógyszerész hölgy osztotta meg az interneten diétás ötletét, amivel a férje állítólag több, mint 15 kilót fogyott. A módszer lényege annyi, hogy reggel a diétázó egy banánt ehet és egy pohár szobahőmérsékletű vizet ihat, majd ezután egészen éjfélig szabadon azt ehet, vagy ihat, amit szeretne.


Álom, álom, édes álom.

6. Levegő diéta


Egy francia magazin állt elő a levegő diéta ötletével, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy úgy csinálunk, mintha ennénk. Vagyis elkészítjük az ételt, felvágjuk, villára szúrjuk, a szájunkhoz emeljük, majd végül nem kapjuk be az ételt. Nekem kicsit a levegő diéta olyan, mint az anorexia jobban csengő alternatívája.

7. Villa diéta

Szintén Franciaországból ered a villa diéta ötlete. A lényeg az, hogy ugyan reggelire és ebédre azt ehet az ember, amit szeretne, de vacsorára csak olyan dolgokat lehet fogyasztani, amiket el lehet készíteni és meg lehet enni egy villa segítségével. Lehet, fantázia szegény vagyok, de nem sok olyan étel jut eszembe, aminek az elkészítéséhez elég egy villa. A húsok, zöldségek és a gyümölcsök biztos kiesnek a rostán.

Mondjuk a pizzát általában kézzel eszem…

8. Süti reggelire


A kedvencemet a legvégére hagytam. Kicsit nehezen összeegyeztethető a süti evés meg a fogyókúrázás, de van racionalitás ebben a diétás ötletben. Izraeli tudósok szerint azok, akik reggel bőségesen megreggeliznek, és a szénhidrátokat sem vetik meg, illetve valamilyen süteményt is fogyasztanak, könnyebben tudnak ellenállni a nap közbeni egyéb csábításoknak, mint azok, akik alacsony szénhidráttartalmú reggelit ettek. Persze itt is szükség van az akaraterőre, meg hát az sem mindegy, hogy hány szelet sütit eszik az ember…

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s