Szép vagy? Szép vagy!

Ne, kérlek, ne fotózz le! Ó ne már, tedd már el azt a szart! Én nem vagyok fotogén! Minek kellett ezeket a képeket megcsinálni? Nézd már, hogy milyen nyomi vagyok ezen a képen is…

Ezeket a mondatokat, meg ezeknek a cifrább változatait elég sokszor lehetett tőlem hallani az elmúlt években. Vannak időszakok az életemben, amikor szinte nem is készült rólam egyetlen kép sem, mert szigorúan kerültem a fotózásokat, ha meg mégis muszáj volt elviselnem, hogy fotót készítenek rólam, akkor általában olyan fejeket vágtam a képeken, mint akit éppen a hóhér elé visznek.

A fotózással szembeni utálatomat mindig azzal magyaráztam, hogy én nem vagyok fotogén. Úgy gondoltam, hogy rólam nem lehet jó képet csinálni, és ami nem megy, azt nem is szabad erőltetni. Utáltam visszanézni a képeimet, olyan esetlennek éreztem magam, számomra olyan volt, mintha csak a hibáim köszönnének vissza minden egyes képen. Aztán valami megváltozott. Sokáig nem is tudtam megmagyarázni, hogy micsoda.

Pontosan egy éve történt, hogy a barátaimmal elmentünk Spanyolországba, és itt óhatatlanul rengeteg képet készítettünk. A fotók jelentős részén én is ott voltam, ekkor valahogy már nem éreztem akkora szükségét annak, hogy bujkáljak, meg nem is akartam megbántani a barátaimat azzal, hogy egy közös emléket sem örökíthetnek meg velem. Az utazás után pedig megnéztem a képeket, és totálisan le voltam hűlve, mivel kifejezetten jó fotók születtek rólam. Boldog voltam, mosolyogtam, és pontosan az az arc nézett vissza rám, akivel minden nap találkoztam a tükörben. Láttam a hibáimat, de már nem csak azokat vettem észre.

Ugyanez megismétlődött, amikor pár hónappal később Oroszországba utaztunk. Ekkor már boldogan pózoltam meg szelfiztem, és utólag megint örültem a szuper képeknek.

Aztán októberben elindult a blogom. Tudtam, hogy rengeteg képre lesz szükségem a Glitter and Fat-hez, így a fotózással kapcsolatos megmaradt félelmeimet is le kellett küzdenem. Őszintén szólva az első fotózásnál rettegtem. Azt se tudtam, hogy mit csináljak, hogy tartsam a testem, merre forduljak, milyen arcot vágjak. Eddig mindig volt velem valaki a képeken, akkor meg ott álltam egyedül a kamera előtt. Olyan kellemetlen volt az egész helyzet! Ráadásul szabadtéri fotózás volt, ahol bárki láthatta az ügyetlenségemet. Viszont akadt segítségem, két barátom is ott volt. Attila fotózott, Edit pedig mindenhova hurcolta a kellékeinket, véleményezett és biztatott. Nagyon fárasztó pár óra volt, főleg érzelmileg, de abszolút megérte, mert az az érzés felbecsülhetetlen volt, amikor a fotózás után végignéztem a képeket, és magamat meglátva elégedett voltam. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem születtek rólam borzalmas képek. Dehogynem! Senki nem tud mindig tökéletes arcot vágni, vagy tökéletesen pózolni. Viszont rengeteg jó kép is készült rólam, ezek pedig megadták a kellő önbizalmat ahhoz, hogy meg tudjam csinálni a következő fotózást. Az ott készült képek megint egy nagy önbizalomlöketet adtak, és ez így ment egyfajta spirálszerű folyamatban. Ma már sokkal könnyebben állok a kamera elé, mondhatni, hogy úgy belejöttem a pózolásba, mint kiskutya az ugatásba.

A lényeg pedig most jön! Ahogy a cikk elején is említettem, sokáig nem tudtam, hogy mi változott meg. Szebb nem lettem. Vékonyabb meg aztán pláne nem. Na, de akkor miért láttam magam másként a képeken?

Azért, mert életemben először reális megvilágításban tekintettem magamra. Láttam a túlsúlyom, a tokám, meg a nevetéstől túl apróra összehúzódó szemem, de mindezek már nem zavartak, és végre a szép dolgokat is megláttam magamon. Szóval igazából semmi nem változott, és valahogy mégis minden más lett, és én ezért rendkívül hálás vagyok.

Elcsépelt dolog, de igaz az, hogy egy ember van az életedben, aki mindig ott lesz veled a születésed napjától egészen az utolsó levegő vételedig. Ez az ember pedig te magad vagy! Ezért érdemes jóban lenni önmagaddal. Nem szívesen vagyunk olyan emberekkel, akiket nem kedvelünk, viszont amíg másokat el tudunk kerülni, addig magunkkal szemben nem engedhetjük meg ezt a luxust.

Nem vagy tökéletesen elégedett magaddal? Nem baj, nem is kell, de a hibáid mellett találd meg azt, hogy mit szeretsz magadon. A Sarahplussizelife oldalán olvastam egy nagyon érdekes cikket, ahol az írónő Sarah összeszedte, hogy mit nem szeret a testén, majd minden negatív tulajdonsághoz hozzárendelt egy pozitívat is. Ez a módszer azért jó, mert talán a segítségével kicsit új megvilágításba tudja tenni magát az ember. Én is kipróbáltam a dolgot, és nekem sokat segített. Már az is felszabadító volt, hogy leírtam azt, ami nem tetszik magamon, az meg különösen jólesett, hogy összeszedtem azt, hogy mit tartok magamon szépnek. Ha neked is szükséged van egy kis önbizalom tuningra, akkor vegyél elő egy papírt, és láss munkához!

Reklámok

Szép vagy? Szép vagy!” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s