A jó, és a rossz

Kiderült, hogy mostanában rossz lány voltam. Na, de nem úgy…

A következő bejegyzésem alapgondolata nem tőlem származik. Valahol egy fórumon, – vagy talán egy másik blogon – olvastam valamit, ami azóta is ott motoszkált a gondolataim között. Ez író azt boncolgatta, hogy van jó, és rossz kövér, jó, és rossz meleg, meg úgy általában jó, és rossz „mássággal” rendelkező ember. Nekem ez egy hatalmas felismerés volt, így most a „befogadó innováció” szellemében én is foglalkozok kicsit a témával.

Mit is jelet a jó, és a rossz kövér? Ki a rossz kövér, és ki számít jó kövérnek? A jó kövér az az ember, akinek a kövérsége annyira nem szembetűnő. Előnyösen túlsúlyos, vagy jól takargatja magát. A felesleges kilói nem hozzák kényelmetlen helyzetbe a többi embert. A rossz kövér pedig olyan valaki, aki vagy egyszerűen nem tudja leplezni, hogy túlsúlyos, vagy éppen letojja a konvenciókat, és nem igyekszik elrejteni magát.

Ugyan ez a párhuzam bármilyen esetre ráhúzható. Nézzük például a melegeket. Sokszor hallani olyat, hogy: „Nekem mindegy, hogy mit csinál, de csinálja otthon a négy fal között”. Szóval a jó meleg rejtőzködik. Csak éppen a homoszexualitás nem a szexig terjed ki, ha valaki meleg és van párkapcsolata, akkor számára is elérhető opciónak kellene lennie, hogy például szégyenérzet nélkül sétálhasson a párjával kézen fogva. Ha meg valaki bevállalja ezt, akkor már automatikusan beleesik a rossz meleg kategóriába. Mert miatta valaki kényelmetlenül fogja érezni magát, mert olyat lát, amihez a szeme nincs hozzászokva, mert az nem normális…

Hát a francokat!

Én már kicsit meguntam, hogy mások érzéseim miatt viselkedjek így, vagy úgy. Én most már hivatalosan is rossz kövér vagyok! És büszke is vagyok rá! Ez persze nem azt jelenti, hogy innentől áttetsző haspólóban fogom szelni Debrecen utcáit. Az stílusom megmarad, de már egy ideje nem érdekel, hogy a súlyommal kinek okozok komfortzóna megingást, és ez így is marad.

Azért mert más vagy, nem kell bocsánatot kérned. Ha pedig ettől a rossz kategóriába esel, akkor gondolj arra, hogy a rossz lányok, és a rossz fiúk élete mindig izgalmasabb!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s