Drága Mama!

Ma van hat éve, hogy már nem vagy velünk. Nagyon hiányzol! Néha már-már elviselhetetlen módon. Vannak napok, amikor nem olyan fájdalmas a hiányod, ilyenkor csak úgy pörög az életem, de ha egy pillanatra lelassítok, vagy ha valami bánat ér, akkor rájövök, hogy már nem hívhatlak fel telefonon, hogy egy jót panaszkodjak, vagy csak, hogy pletykáljunk egy nagyot.

Többet nem ücsöröghetek a konyhádban egy jó cukros Earl Grey teát szürcsölve a kedvenc narancsságra bögrédből. Nincs több finom süti, nincs több büdös tojásleves, aminek a szagától már a kisközben öklendeztem, nincs több „te kis szaros, gyere ide egy puszira”. Mindezek már nincsenek, de megmaradt a szemüveged, amit annyira féltettél annak idején, hogy majd eltörök, megmaradt az órád, megmaradt a pénztárcád, és az utoljára általad mosott ágyneműd, amit hermetikusan elzárva tartok, hogy ne szökjön el az illata. Ezek az én féltett kincseim, ereklyék, amik egy boldog múlt emlékét őrzik. Meg persze az emléked is megmaradt, és megmaradt még az a mérhetetlen hála, szeretet, és csodálat, amit irántad éreztem.

Te voltál a világ legerősebb embere. Annyi nehézségen kellett átmenned, és ez mégsem keményítette meg a szíved. Ez az, ami sok embernek nem megy, de te valahogy természetes kiegészítőként hordtad a szereteted. Mindenkinek jutott belőle, mindenkihez volt egy jó szavad, akkor is adtál, amikor neked is alig volt valamid, akkor is szerettél egy-egy embert, amikor már mindenki más lemondott róla.

Sosem felejtem el a szemed, nem is azért, mert olyan különleges volt, hanem azért mert annyi szeretetet még egy szempárban sem láttam, mint a tiédben. Persze azért azt is el kell mondani drága mamikám, hogy olyan csúnyán se nagyon tudott senki nézni, mint te. Rám sose néztél csúnyán, de ha másra rápillantottál mérgesen, akkor a legtöbben ott helyben el is süllyedtek. Az a furcsa, hogy nem csak a szemed színét örököltem meg, hanem a gyilkos pillantásod is. Kétélű fegyver ez, de én hálás vagyok ezért az ajándékért is.

Az egyik leglenyűgözőbb dolog az volt benned, hogy mindig egy igazi úri hölgy voltál. Lehet csak két jó cipőd volt, és a ruhatárad se volt telezsúfolva drága darabokkal, de stílusod az volt, meg olyan kiállásod, amit bármelyik nő megirigyelhetne. Szerintem miattad lettem én is ilyen kis piperkőc, a cipők iránti fanatikus rajongásom meg aztán biztos, hogy tőled jött.

Elmentél, de hátrahagytál egy fantasztikus családot. Felneveltél négy lányt. El sem tudom képzelni, hogy hogy bírtál velük gyerekként, nekem még így felnőttként is kihívás néha velük boldogulni. Te tanítottad meg nekünk, hogy mi is az a szeretet. Sokszor veszekszünk egymással, de szerintem ritka, hogy egy családban ennyi szeretet volna.

Izgalmas életet éltél, még ha neked időnként talán nem is tűnt annak. Annyi apró titkod volt, annyi történetet tudok rólad, meg a családunkról. Sok köztük nagyon vicces, sok pedig inkább tanulságos.

Arra gondoltam, hogy a blogomban rólad is fogok írni. Mit gondolsz? Tudom, hogy nem szereted a figyelmet, de egy olyan nőről, aki a hatvanas években megengedhette magának, hogy 24 évesen már a harmadik eljegyzését fogyassza, na, arról a nőről írni kell.

Meg arról a nőről, aki nem hangos szavakkal, hanem csellel nyerte meg a csatáit. Ha rád gondolok, mindig egy nádszál jut eszembe. A nádszál erős! Lehet, hogy néha meghajlítja a szél, de kicsavarni sosem tudja, és végül a nádszál újra egyenesen áll, ha elcsendesül a vihar.

Ilyen ember voltál drága mama. A legjobb, a legkedvesebb, a legbölcsebb, és a legkitartóbb ember az egész világon. Szeretlek!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s