Egy parfümmániás vallomásai

Szerintem minden embernek van egy olyan érzékszerve, amire különösen támaszkodik. Nekem ez az orrom. Mindent megszagolok, vagy legalábbis majdnem mindent, azért akadnak kivételek…viszont az biztos, hogy számomra nagyon fontos a szaglás. Egyszer láttam egy filmet, ahol a feleség onnan tudta, hogy megcsalja a férje, hogy mindent megszagolt, így a ruháit is. Na, hát én is valami hasonló kategória vagyok, egy Rex felügyelő veszett el bennem. Minden emberhez társítok egy illatot. Ez egy olyan tulajdonság, ami már egészen kicsi koromban kialakult, így például, ha az anyukám nem tudott otthon aludni, akkor a rám vigyázó nagymamámnak anya parfümjével kellett befújnia magát, meg a plüss állatomat. Ha ez nem így történt, akkor egész éjszaka bömböltem.

Az illatok iránti bűvöletem az évek során nem enyhült, sőt! Imádom a parfümöket, és azt gondolom, hogy egy jól megválasztott illat az önkifejezés egyik fontos eszköze lehet. A parfümök iránti rajongás egy drága mulatság, így ha valamire spórolni szoktam az jellemzően egy-egy jobb minőségű parfüm. Egyszerre nincs megszámlálhatatlan mennyiségű parfümöm – nem úgy, mint a cipők esetében – így most arra vállalkozok, hogy bemutassam azt a néhány illatot, ami mostanában meghatározza a mindennapjaimat.

Escada Magnetism

escada-magnetism

A Magnetism egy nagyon régi illat. 14 éves voltam, amikor beleszerettem, és bár azóta már kalibert váltottam az illatok területén, azért mégsem mondtam le teljesen erről a parfümről sem. Számomra a Magnetism a fiatalságom illata fog maradni egészéletemben. Szeretem az édeskés, mégis vad és szemtelen jellegét. Mostanában leginkább akkor használom ezt a parfümöt, ha bulizni megyek, mert ilyenkor mindig van bennem egy „van valami a levegőben” érzés, és ez az illat tökéletesen passzol ehhez az életérzéshez.

L’instant de Guerlain

pub_fragrance_instant_de_guerlain

Anyukám évekkel ezelőtt egy kis illatmintával tért haza Franciaországból. Annyira megtetszett a minta, hogy hetekig csak azt szaglásztam, majd drasztikus spórolásba kezdtem, mert tudtam, hogy ezt a parfümöt nekem meg kell vennem. Szerintem akkoriban –kb. 9-10 éve – még túl fiatal voltam ehhez az illathoz, mert ez már egy olyan parfüm, amit egy igazán kifinomult és magabiztos 30 év körüli nő használna, aki már sok mindet megélt, de az évek során nekem is sikerült felnőnöm a parfümhöz. Imádom a szolid, púderes jellegét, ami mégsem bújik meg csendben az ember bőrén. Ha ezt a parfümöt használom, akkor biztos lehetek benne, hogy mindenki elismerően szaglászik a levegőbe, és rengeteg bókot kapok.

Fracas de Robert Piguet

24

Az egyik legújabb szerelmem a Fracas. Kicsit furcsán indult a kapcsolatunk, ugyanis ezt a parfümöt úgy vásároltam meg, hogy nem ismertem az illatát, és nem volt lehetőségem megszagolni sem, mivel csak Budapesten értékesíti egy különleges és luxus illatokra specializálódott parfüméria a Neroli. Az biztos, hogy ha beszabadulnék hozzájuk, akkor annak nem lenne jó vége, így egyelőre távol tartom magam a kísértéstől.
Na de térjünk vissza a Fracas történetére. Egy különleges parfümökről szóló cikkben találtam rá a márkára és annyira megtetszett a Fracas, illetve a nagytestvérének a Bandit-nak a története, hogy már az is elég meggyőző volt a vásárláshoz. Egyszerűen tudtam, hogy szeretni fogom az illatot. Mindkét parfümöt GermaineCellier komponálta, aki egy iszákos, lázadó, és szexualitását tekintve leszbikus, szakmájában pedig legendásnak tartott csodabogár volt. A Bandit egy fás, és bőrszerű jelleget hordozó parfüm, amit a tervező az igazi domináknak ajánl. Négy évvel a Bandit megjelenése után 1948-ban került piacra a Fracas, ami elvileg az igazi nők eszenciáját tartalmazza. Egyes beszámolók szerint Germaine egyik fő ihlete a parfümhöz a prostituáltak fehérneműjének illata volt. Én ugyan ilyen jelleget nem vélek felfedezni a parfümben, de az biztos, hogy a Fracas nem a gyenge lelkű finom hölgyek illata. Nőies? Igen, de még mennyire! Viszont nagyon megosztó illat. A parfüm neve egyébként viszályt és veszekedést jelent, tehát én is csak olyan balhés csajoknak ajánlanám, akik nem félnek néha az asztalra csapni. Na meg azoknak, aki szeretik a tubarózsa illatát, mert abból bizony nincs hiány ebben az parfümben.

Narciso Rodriguez Narciso

6a00e54ef96453883401b8d05ebd93970c-700wi

A legutóbbi oroszországi kalandozásom során ismertem meg ezt a parfümöt. Gyakorlatilag minden második hirdetőtábláról ez a márka köszönt vissza, és végül úgy döntöttem, hogy megszagolom ezt a híres-neves parfümöt. Először kicsit megrémített az illat intenzitása, így nem is vettem meg. Még sose volt igazán fűszeres parfümöm, így nem is voltam hozzászokva az ilyen jellegű illatokhoz. De aztán ahogy a nap során újra meg újra megszagoltam a csuklóm, egyre jobban beleszerettem az illatba, aztán meg nem is nagyon tudtam kiverni a fejemből. Végül a szentpétervári reptéren elfogadtam a sorsom és megvettem a Narciso-t. Egyáltalán nem bántam meg a döntésem. A Narciso egy igazi dögös, de mégis kifinomult illat. Kicsit hasonló helyzetbe kerültem, mint annak idején a L’instant-tal, vagyis fel kell nőnöm a parfümhöz. A Narciso az igazán magabiztos és határozott nők illata. Annyit önbizalmam még nincs, mint amennyit a parfüm feltételez, de minden csak idő kérdése…

Mint ahogy említettem a parfüm imádat egy igazi úri passzió tud lenni, de azért van egy két megoldás, ha néhány ezer forintot meg akar takarítani az élelmes parfümmániás. Ajánlom nektek az Iparfümériát, ahol tényleg eredeti parfümöket tudtok vásárolni a bolti ár töredékéért. Jó nézelődést, de azért csak óvatosan!

Hopp, most, hogy előkerestem nektek a linket, már nekem is szét kell néznem az oldalon…

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s